Nemrég lehetőségem volt együtt edzeni egy vérbeli profival. Azt kell mondjam alapjaiban változtatta meg az edzéshez való hozzáállásomat. Semmihez sem fogható tapasztalattal és tudással lettem gazdagabb. Az edzéseim során eddig azt éreztem, hogy mindent beleadok. De ilyenkor szembesülök vele igazán, hogy egy profi edzéséhez képest sokszor csak bohóckodásnak nevezhető amit edzés címszó alatt végzek. Pedig én mindig mindent beleadok. Vagy mégsem?
Chris Dempfle német IFBB Pro Men's Physique versenyző nemrég Magyarországon járt a BioTechUSA jóvoltából egy fotózás erejéig és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy együtt edzhettem vele a Flex Gym-ben. A Flex már önmagában garancia egy kőkemény edzésre, hiszen az ország egyik legkomolyabb gépparkjával rendelkezik, amit csak a klasszikus testépítés aranyéveit idéző hangulat múl felül. A Flex-ben úgy érzi magát az ember, mint ha Amerikában járna, és egy kicsit mindenki Jay Cutler-nek, Ronnie Coleman-nek, vagy Arnold Schwarzenegger-nek képzelheti magát.
Azonban nem elég a hely szellemét magunkba szippantani, profi módjára kell edzenünk ha azt szeretnénk, hogy egy kicsit is hasonlítsunk a bálványainkra. Ahhoz, hogy profi módjára tudj edzeni nagyon sok dolog szükségeltetik. Elsősorban idő. Jó lenne, ha lenne valaki, aki elmondja hogyan kell jól edzeni, mikor először betesszük a lábunkat a terembe és onnantól kezdve kifogástalan edzéstechnikával emelgetnénk a súlyokat, de sajnos ehhez idő kell. Mégpedig azért mert a már sokszor hallott agy-izom kapcsolat kialakulásához rögös út vezet. Tudni kell azt is, hogy sokan próbálnak jó szándékból tanácsot adni, de abban biztosak lehetünk, hogy mindenki mást fog mondani, hiszen ez olyan mint a foci, mindenki ért hozzá, és mindenki segíteni is próbál. Ebből adódóan nagyon meg kell válogatnunk, hogy ki az akinek adunk a szavára és megfogadjuk a javaslatait.
Honnan tudod, hogy valaki jó tanácsokkal lát el? Sehonnét, de van pár jel, ami segíthet. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy a teremben a legnagyobb darab tudja az edzésről a legtöbbet. A méret azonban félrevezető lehet. Miért? Két természettudományi terület az oka: az egyik a biológia, a másik pedig a kémia. Egy esztétikus, elérhető fizikumú sportoló könnyen lehet, hogy többet tud a helyes edzéstechnikáról mint a legriasztóbb ork a teremben.
A másik faktor ami arra utal, hogy valakinek érdemes adni a szavára azok a rideg tények. Chris Dempfle 18 év edzésmúlttal és egy profi kártyával is rendelkezik. Én erre azt mondom, hogy tudhat valamit. Mellette van egy elegáns, esztétikus fizikuma, ami vonzó az emberek nagy része számára. Ennek eléréséhez és fenntartásához pedig komoly tudás kell úgyhogy izgatottan vártam el tudok-e lesni tőle valamit.
Szerencsére Chris egy nagyon közvetlen és barátságos figura, és úgy kezelt az edzésen mint egy ifjú padawan-t és csak zúdította rám azt az információáradatot, amit ő magába szívott az évek alatt. Bár csak egy kis szeletét kaptam meg abból az attitűdből, melynek segítségével elérte a céljait, mégis úgy érzem, hogy sokkal gazdagabb lettem a találkozásunk óta. És itt most nem titkokra, trükkökre gondolok, hanem egy hozzáállásra. Chris ugyanis egy sajátos stílusban végzi az edzéseit amit elnevezett smart2-nak, ami ebből a mottóból származik: "Train hard but train smart too" (ha a részletekre is kíváncsiak vagytok itt lecsekkolhatjátok: http://www.smart2.tv/)
Biztos ti is néztek motivációs videókat a neten. Én is szeretem őket. De mit látunk itt? Hatalmas testépítők iszonyatos súlyokat rángatnak. Ez nagyon jól tud kinézni és sokszor mi is így képzeljük el magunkat a teremben. De ez hatalmas hiba! Ezek a sportolók ezeken a videókon egy szerepet játszanak. Ahhoz, ahogy ők kinéznek valójában semmi köze nincsen annak az "edzésnek" amit ezeken a videókon legtöbbször látni. És ez nem más, mint népbutítás. A nagy profiknak ugyanúgy szükségük van a megfelelő izomstimulációra amit koncentrált edzéssel lehet csak igazán elérni. Kiss Jenő, aki elképesztő formában fog hamarosan újra színpadra állni szintén a koncentrált edzésre esküszik. De ez nem jelenti azt, hogy valaki nem "hardcore". Mert, ha valaki, akkor Kiss Jenő az.
Chris edzésmódszere tulajdonképpen egy keverék a már ismert intenzitásfokozó edzéstechnikáknak. Mi vállat edzettünk így most egy oldalemelést mesélek el nektek. A koncepció lényege, hogy egy vetkőző óriássorozatot végzel. A lehető legnagyobb súllyal kezdesz 4 ismétléssel, majd arányosan csökkented a súlyt és növeled az ismétlések számát kettővel, amíg el nem éred a 10-et. Ez az oldalemelésnél a következőképpen nézett ki: 12 kg-al 4 ismétlés, 10 kg-al 6 ismétlés, 8 kg-al 8 ismétlés, 6 kg-al 10 ismétlés, és opcionálisan hozzácsaptunk ráadásként 4kg-al 12 ismétlést. Ennyi egy gyakorlat. Igen, a végén 4 kg-al bohóckodtunk. Az hogy ez hardcore-e vagy sem? Próbáld ki és eldöntöd magad. Elöljáróban elmondhatom: olyan bedurranást fogsz tapasztalni a válladban, mint még soha.
Persze ehhez a helyes kivitelezés is szükséges. Örülök, hogy pont válledzést végeztünk, mert az olyan gyakorlatoknál, mint az oldalemelés, a tökéletes végrehajtás elengedhetetlen. Bevallom évek óta küzdök ezzel a gyakorlattal, és most életemben először úgy érzem, hogy tényleg jól csináltam valamit. Ezt a kivitelezést nehéz írásban átadni, de az alapelve a következő: nagyon fontos a gyakorlat kivitelezése során végig a könyök pozíciója, ami kicsit kifelé nézzen, valamint a vállöv leszorítása is kulcsfontosságú. És még egy csomó dologra kell figyelni, hogy jól csináljuk. Így aztán tényleg nem látom indokoltnak a nagy súlyok használatát.
Chris-nek köszönhetően egy remek látásmóddal lettem gazdagabb, de továbbra is az a véleményem, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálni. Inspirációként remek, ha különböző edzéstechnikákat elsajátít, kipróbál az ember, és alkalomadtán beemeli az edzéseibe, de vakon követni egy irányelvet, edzéstervet, úgy gondolom, hogy nem célravezető. A legjobb amit tehetünk, ha abban a stílusban edzünk, amire a tapasztalatunk alapján a legjobban reagálunk, de nyitott szemmel járunk, folyamatosan tanulunk, és alkalomadtán sokkoljuk izmainkat ezekkel a praktikákkal.
Jó edzést mindenkinek!
BioTechGuy
Showing posts with label sixpack. Show all posts
Showing posts with label sixpack. Show all posts
Friday, September 12, 2014
Tuesday, July 29, 2014
Hogyan érjük el a strandfazont két egyszerű elv betartásával?
A nyár megjelenés szempontjából mindenkinek kritikus. Az emberek nagy része
nem tavaszi vagy őszi versenyidőszakokra készül, hanem a számára legfontosabb
megmérettetésre, mégpedig arra, hogy a strandon meg kell válnunk a pólónktól,
ami eddig ápolt és eltakart. Eddig csak a karunk, vagy a vállunk lógott ki a
trikóból, de a strandon bizony a király majdnem meztelen, és láthatóvá válnak
az olyan részletek is, mint a has, ami bizony kíméletlenül szembesít az
aktuális fizikai állapotunkkal.
A kockás has titka mindig is foglalkoztatta az embereket. A hasfal izmainak fejlettsége a szexepil egyik meghatározó eleme a férfiaknál. Nem csak elismerést vált ki, de a lányok elolvadnak a kockás hasú pasikért. Így hát mindenki ezerrel felüléseket végez. Hiszen a képlet egyszerű: ha végkimerülésig hasazunk előbb utóbb csak előjönnek a kockák. Vagy nem. Általában szeretnek túl nagy jelentőséget tulajdonítani a kockahas kérdésnek, és a végtelenségig bonyolítani a gyakorlatokat. Újabb és újabb teóriákat kreálnak a témával kapcsolatban, pedig a képlet egyszerűbb mint hinnétek.
Számtalan cikket olvashattatok már a kockás has titkairól, vagy a legjobb
hasazó gyakorlatokról. Van, aki szerint a has extra odafigyelést igényel, és
ezért minden nap hasazik. Van, aki szerint nagyon fontos a has szeparált
edzése, annak érdekében, hogy még szebben kirajzolódjon a definíció. Van aki
szerint egyáltalán nincs szükség hasazásra hiszen a nehézsúlyos gyakorlatok
közben végzett stabilizáló munka következtében úgyis megerősödik a hasfal.
Folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb teóriák.
Egyetlen egy dolgot felejtenek el mindig. Mégpedig azt, hogy a has is csak
egy izom. Tehát ugyanúgy működik, mint bármelyik más izomcsoport a testünkön,
például mint a felkar izmai, a delták vagy a hátizmaink. Ez pedig egy dolgot
jelent: mégpedig azt, hogy a hasizmok fejlettsége két dologtól függ: az izom
méretétől és a testzsírszázaléktól.
És ez az, amit nem akar senki tudomásul venni. Ahhoz, hogy
"kockás" legyen a hasunk ugyanazt kell tennünk, mint ha azt
szeretnénk, hogy a combhajlítónk szeparált legyen. Vagyis iszonyatosan meg kell
erősítenünk a célizmot (a hasunk minden izomrostját) és a testzsírszázalékunkat
alacsonyan kell tartanunk. Ennek érdekében egy dolog elkerülhetetlen: a diéta.
Vagy legalábbis olyan étrendet követni, ami elősegíti a zsírsejtek
mobilizálását.
Ha hiányzik az egyik faktor a kettő közül akkor soha nem lesz kockás
hasunk. Általában persze hiányozni szokott valamelyik. Ezért két alternatívával
találkozunk a legtöbbször: az egyik (ez a gyakoribb), hogy megy a hasazás
ezerrel, de azért mellé lecsúszik a hambi meg a kóla. Ők a pocakjuk alatt
rejtegetnek valamit, de kár a gőzért, mert nem látszik semmi belőle. Persze ezt
az eredményt is tudják hasznosítani, hiszen erős a hasfaluk és ez jól jöhet
például valamilyen küzdősportban, de oda iszonyatos állóképesség, és akaraterő
kell.
A másik gyakori eset általában a fiatal srácokra jellemző. Ez annak a
hozzáállásnak köszönhető, hogy ők úgyis soványak, ezért nem edzenek hasra. És
valóban, mivel általában alacsony testzsírszázalékkal rendelkeznek lapos
legalább a hasuk, még valami definíció ki is rajzolódik, azonban kellő
stimuláció hiányában az izomrostok még nem vastagodtak meg eléggé, így
ebben az esetben sem látványos az eredmény.
Tehát bármelyik táborba is tartozol, ha nyáron kockás hassal szeretnél
villogni a csajok előtt a strandon, akkor nincsen kibúvó. Nincs szükség
csodagépekre, fogyiszerekre, új csoda hasazási módszerekre. Két roppant
egyszerű elvet kell folyamatosan szem előtt tartanod. És most figyelj nagyon
jól:
![]() |
| Molnár Péter, BioTechUSATeam |
1. Meg kell edzened a has
minden egyes izomrostját (az egyenes, a ferde és a haránt hasizmot is)
odafigyelve a megfelelő stimulációra, elegendő regenerációt biztosítva annak
érdekében, hogy kielégítő izomtömeget érjünk el.
2. Testtípustól függően
alacsony szénhidrátos étrendet kell követned, hogy alacsony testzsírszázalékot
produkálj. Így láthatóvá válik a munkád gyümölcse. Magyarul kockás lesz a hasad végre.
Tehát a titok az, hogy nincsen titok. Teljesen mindegy, hogy milyen nyakatekert
új módszerrel akarunk kockás hasat varázsolni nyárra, ezt a két dolgot kell
figyelembe venni, és ezt a legmagasabb fokon űzni. Mind a két dolog, tehát a
hasizom gyakorlatok helyes kivitelezése, és a szálkásító diéta is külön
bejegyzést érdemel, itt most az alapvető elvekre szerettem volna felhívni a
figyelmet. De később ezekről is részletesebben szót ejtek ;)
Jó hasazást mindenkinek!
BioTechGuy
Subscribe to:
Comments (Atom)



