Showing posts with label attitude. Show all posts
Showing posts with label attitude. Show all posts

Friday, September 12, 2014

Hogyan edz egy profi?

Nemrég lehetőségem volt együtt edzeni egy vérbeli profival. Azt kell mondjam alapjaiban változtatta meg az edzéshez való hozzáállásomat. Semmihez sem fogható tapasztalattal és tudással lettem gazdagabb. Az edzéseim során eddig azt éreztem, hogy mindent beleadok. De ilyenkor szembesülök vele igazán, hogy egy profi edzéséhez képest sokszor csak bohóckodásnak nevezhető amit edzés címszó alatt végzek. Pedig én mindig mindent beleadok. Vagy mégsem?

Chris Dempfle német IFBB Pro Men's Physique versenyző nemrég Magyarországon járt a BioTechUSA jóvoltából egy fotózás erejéig és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy együtt edzhettem vele a Flex Gym-ben. A Flex már önmagában garancia egy kőkemény edzésre, hiszen az ország egyik legkomolyabb gépparkjával rendelkezik, amit csak a klasszikus testépítés aranyéveit idéző hangulat múl felül. A Flex-ben úgy érzi magát az ember, mint ha Amerikában járna, és egy kicsit mindenki Jay Cutler-nek, Ronnie Coleman-nek, vagy Arnold Schwarzenegger-nek képzelheti magát.

Azonban nem elég a hely szellemét magunkba szippantani, profi módjára kell edzenünk ha azt szeretnénk, hogy egy kicsit is hasonlítsunk a bálványainkra. Ahhoz, hogy profi módjára tudj edzeni nagyon sok dolog szükségeltetik. Elsősorban idő. Jó lenne, ha lenne valaki, aki elmondja hogyan kell jól edzeni, mikor először betesszük a lábunkat a terembe és onnantól kezdve kifogástalan edzéstechnikával emelgetnénk a súlyokat, de sajnos ehhez idő kell. Mégpedig azért mert a már sokszor hallott agy-izom kapcsolat kialakulásához rögös út vezet. Tudni kell azt is, hogy sokan próbálnak jó szándékból tanácsot adni, de abban biztosak lehetünk, hogy mindenki mást fog mondani, hiszen ez olyan mint a foci, mindenki ért hozzá, és mindenki segíteni is próbál. Ebből adódóan nagyon meg kell válogatnunk, hogy ki az akinek adunk a szavára és megfogadjuk a javaslatait.

Honnan tudod, hogy valaki jó tanácsokkal lát el? Sehonnét, de van pár jel, ami segíthet. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy a teremben a legnagyobb darab tudja az edzésről a legtöbbet. A méret azonban félrevezető lehet. Miért? Két természettudományi terület az oka: az egyik a biológia, a másik pedig a kémia. Egy esztétikus, elérhető fizikumú sportoló könnyen lehet, hogy többet tud a helyes edzéstechnikáról mint a legriasztóbb ork a teremben.

A másik faktor ami arra utal, hogy valakinek érdemes adni a szavára azok a rideg tények. Chris Dempfle 18 év edzésmúlttal és egy profi kártyával is rendelkezik. Én erre azt mondom, hogy tudhat valamit. Mellette van egy elegáns, esztétikus fizikuma, ami vonzó az emberek nagy része számára. Ennek eléréséhez és fenntartásához pedig komoly tudás kell úgyhogy izgatottan vártam el tudok-e lesni tőle valamit.


Szerencsére Chris egy nagyon közvetlen és barátságos figura, és úgy kezelt az edzésen mint egy ifjú padawan-t és csak zúdította rám azt az információáradatot, amit ő magába szívott az évek alatt. Bár csak egy kis szeletét kaptam meg abból az attitűdből, melynek segítségével elérte a céljait, mégis úgy érzem, hogy sokkal gazdagabb lettem a találkozásunk óta. És itt most nem titkokra, trükkökre gondolok, hanem egy hozzáállásra. Chris ugyanis egy sajátos stílusban végzi az edzéseit amit elnevezett smart2-nak, ami ebből a mottóból származik: "Train hard but train smart too" (ha a részletekre is kíváncsiak vagytok itt lecsekkolhatjátok: http://www.smart2.tv/)

Biztos ti is néztek motivációs videókat a neten. Én is szeretem őket. De mit látunk itt? Hatalmas testépítők iszonyatos súlyokat rángatnak. Ez nagyon jól tud kinézni és sokszor mi is így képzeljük el magunkat a teremben. De ez hatalmas hiba! Ezek a sportolók ezeken a videókon egy szerepet játszanak. Ahhoz, ahogy ők kinéznek valójában semmi köze nincsen annak az "edzésnek" amit ezeken a videókon legtöbbször látni. És ez nem más, mint népbutítás. A nagy profiknak ugyanúgy szükségük van a megfelelő izomstimulációra amit koncentrált edzéssel lehet csak igazán elérni. Kiss Jenő, aki elképesztő formában fog hamarosan újra színpadra állni szintén a koncentrált edzésre esküszik. De ez nem jelenti azt, hogy valaki nem "hardcore". Mert, ha valaki, akkor Kiss Jenő az.

Chris edzésmódszere tulajdonképpen egy keverék a már ismert intenzitásfokozó edzéstechnikáknak. Mi vállat edzettünk így most egy oldalemelést mesélek el nektek. A koncepció lényege, hogy egy vetkőző óriássorozatot végzel. A lehető legnagyobb súllyal kezdesz 4 ismétléssel, majd arányosan csökkented a súlyt és növeled az ismétlések számát kettővel, amíg el nem éred a 10-et. Ez az oldalemelésnél a következőképpen nézett ki: 12 kg-al 4 ismétlés, 10 kg-al 6 ismétlés, 8 kg-al 8 ismétlés, 6 kg-al 10 ismétlés, és opcionálisan hozzácsaptunk ráadásként 4kg-al 12 ismétlést. Ennyi egy gyakorlat. Igen, a végén 4 kg-al bohóckodtunk. Az hogy ez hardcore-e vagy sem? Próbáld ki és eldöntöd magad. Elöljáróban elmondhatom: olyan bedurranást fogsz tapasztalni a válladban, mint még soha.
Persze ehhez a helyes kivitelezés is szükséges. Örülök, hogy pont válledzést végeztünk, mert az olyan gyakorlatoknál, mint az oldalemelés, a tökéletes végrehajtás elengedhetetlen. Bevallom évek óta küzdök ezzel a gyakorlattal, és most életemben először úgy érzem, hogy tényleg jól csináltam valamit. Ezt a kivitelezést nehéz írásban átadni, de az alapelve a következő: nagyon fontos a gyakorlat kivitelezése során végig a könyök pozíciója, ami kicsit kifelé nézzen, valamint a vállöv leszorítása is kulcsfontosságú. És még egy csomó dologra kell figyelni, hogy jól csináljuk. Így aztán tényleg nem látom indokoltnak a nagy súlyok használatát.


Chris-nek köszönhetően egy remek látásmóddal lettem gazdagabb, de továbbra is az a véleményem, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálni. Inspirációként remek, ha különböző edzéstechnikákat elsajátít, kipróbál az ember, és alkalomadtán beemeli az edzéseibe, de vakon követni egy irányelvet, edzéstervet, úgy gondolom, hogy nem célravezető. A legjobb amit tehetünk, ha abban a stílusban edzünk, amire a tapasztalatunk alapján a legjobban reagálunk, de nyitott szemmel járunk, folyamatosan tanulunk, és alkalomadtán sokkoljuk izmainkat ezekkel a praktikákkal.

Jó edzést mindenkinek!
BioTechGuy

Monday, July 21, 2014

Légy a pihenés bajnoka!


Mindenki ismeri a fitness szentháromságát: edzés, diéta, és pihenés. Ha ebből a háromból csak egy is hiányzik, akkor lőttek a terveinknek. Mindenki el van foglalva az újabb és újabb edzésmódszerek majmolásával, a legmodernebb diétákkal, a végtelenségig lehetne sorolni a két témában felállított teóriákat. A harmadik tényező mindig háttérbe szorul, hiszen az olyan egyértelműnek tűnik. Pihenni mindenki tud, hiszen csak aludni kell nem? Lehet, hogy most meglepetést fogok okozni, de ezt is lehet rosszul csinálni. Ebben a cikkben felvázolom nektek, hogy hogyan alakítsátok ki úgy a pihenéseteket, hogy az izomfejlesztés szempontjából a legideálisabb legyen. 

Miért is olyan fontos ez? Először is meg kell értenünk, hogy miért kell erre nagyon nagy hangsúlyt fektetnünk. Ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni akkor az izom épülése a regenerációs folyamat alatt történik. Logikusnak tűnhetne, hogy ez edzés alatt történik, de ez épp ellenkezőleg. Az edzés alatt történő stimuláció mikrosérüléseket okoz az izomrostokban, ami a regeneráció során épül újjá, ez tulajdonképpen az izomépülés folyamata nagyon lebutítva. Persze ennél sokkal bonyolultabb folyamatok zajlanak le a szervezetben, de ez elég jól hangsúlyozza, hogy miért van bérelt helye a pihenésnek ebben a szentháromságban.

Ha nem biztosítunk a szervezetünknek lehetőséget a pihenésre, akkor csak romboljuk a testünket, és nem hagyunk neki lehetőséget, hogy épüljön. Az, hogy milyen körülményeket teremtünk testünknek a regenerációra legalább olyan fontos, mint hogy milyen diétát folytatunk, vagy edzéstervet végzünk.

Még mielőtt azt gondolnád, hogy ezt nem lehet rosszul csinálni, és ez rád nem vonatkozik, gondold át mégegyszer, miután ezt elolvastad. Most összeszedem nektek, hogy mik a feltételei az ideális pihenésnek:
  • Pihenőnapok beiktatása: a kevesebb néha több. Egy profi sportoló megteheti, hogy napi kétszer edz kőkeményen, de mi, akik nem kapunk anabolikus extra segítséget, ezt nem tehetjük meg. Ma már úgy gondolom, hogy nem titok, hogy a profik világában a szteroidok alapkellékek. Számukra ez a kis plusz garantálja azt, hogy sokkal hamarabb regenerálódnak, mint a naturálok, tehát könyebb izmot építeniük. Aki a naturál életmód mellett tette le a voksát, annak el kell fogadnia, hogy nem fogja tudni felvenni a tempót a profikkal. Nekem is időbe tartott mire beismertem, hogy a több edzéstől nem feltétlenül fejlődöm gyorsabban. A pihenőnapok alatt az idegrendszer és az izmok újra fel tudnak készülni a terhelésre. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy a lelkesedés ne menjen a fejlődésünk rovására. Néha be kell húzni a kéziféket, és tudatosan pihenni.


  • Megfelelő mennyiségű alvás: ami mélyalvást jelent, vagyis nem csak szunyókálást. A mélyalvás során termelődik az izomépítéshez nélkülözhetetlen hormonok nagyrésze, mint a növekedési hormon, illetve ilyenkor regenerálódik az idegrendszerünk is.
    Irányelvként kijelenthető, hogy intenzív fizikai aktivitás esetén a 7-8 óra alvás indokolt. Nagyon gyakran hallom, hogy "de nekem elég 6 vagy 5 óra. Lehet, hogy elég, hiszen fél óra edzéssel is be tudsz durranni, illetve egy étkezéssel is jól lehet lakni, de tudjuk, hogy mégsem elég. Hol lehet még elrontani ezt a történetet? Gyakran hallok ilyen elvetemültségeket, hogy valaki szándékosan felkel, hogy egyen este. Úgy gondolom, hogy itt többet veszítünk a vámon, mint amit nyerünk a réven. Ami még hazavághatja a pihenésünket az a bulizás persze. Hiába alszol napközben valamennyit, tudjuk, hogy az nem ugyanaz, hiszen felborítottunk a biológiai ritmusunkat. Ilyen körülmények között nem tudunk megfelelően regenerálódni, tehát izmot építeni.
  • Megfelelő étrend és táplálékkiegészítés: a magas fehérjetartalmú étrend biztosítja, hogy a regenerációnk gyorsabb legyen. Mindezt lehet és érdemes is feltúrbózni olyan kiegészítőkkel, mint az L-glutamin, ami hozzájárul a regeneráció gyorsításához. Különösen hatékony, ha edzés után fogyasztjuk, így az edzés után kimerült izomsejtek egyből egy kis extra segítséget kapnak. De előnyös lehet lefekvés előtt is fogyasztani, hiszen segíti a növekedési hormontermelésünket, ami nagyban hozzájárul az izomépítéshez.
Úgyhogy pihenésre fel! Pihenjetek, hogy fejlődjetek! Jó pihenést mindenkinek!

BioTechGuy

Tuesday, June 3, 2014

It's all about giving back

Hello Everyone! Nice to meet you. Welcome to my world!

My name is Péter Molnár. And I’m addicted to fitness.
Well, this was a short but meaningful description of myself. 
Don't get me wrong, I’m not an other narcissist poser. I know you’re sick of these guys. Mee too.
It’s all about giving back.

I know there’s a  lot of guys out there being in the same boat and most of you can relate to my story and I truly believe my journey is really instructive for most of you.

I’ve started from nowhere and I’ve built something I’m proud of. There was no one on my side but my endless will. My heart and my mind helped me trhough my worst times.
The reason  I share my thoughs is the intention to help others avoiding to make the same mistakes I've done before. I’ve never had a trainer or a menthor or even a gym buddy. I was just lifting. On my own, for myself. I complemented my underpreparedness with passion and enthusiasm.
I had troubled times. I’ve never been a genetic champion. I’m an extra hard gainer guy. I’ve started lifting with 65 kgs (143 lbs). Now I’ve got a modestly shredded physique of 90 kg (198 lbs). I don’t say I’m satisfied. Propably I never will. But the fact that I have the knowledge to build something like this makes me more satisfied than anything else in this life.
I’ve started competing after 11 years of workout experience. I chose Men’s Physique because this category is close to my bodytype.

Fitness is a lifestyle for me. It’s the part of my everyday life, so I try to keep a shape whole year that’s satisfying and aesthetic, but getting better every year. My goal is to prove that you can reach a physique naturally that can make you feel good in your own skin. To present a lifestyle that gives balance in your work, regular life and your workout.

Because I work in the marketing department of a leading sport dietary supplement company, BioTechUSA, I have a line of sight to fitness industry. This is a field I love, and a field I'm actually in.
The world of fitness is appealing, gorgeous and looks charming from the outside but the other side of the coin is that it's full of pitfalls in the inside.

Everything that will be told here is my unvarnished opinion by my own experiences. No science, no broscience, no urban legends. Just strictly the real facts. 
Follow my journey in the world of fitness!

Stay tuned for more info about my trainings, my diet and my attitude about this whole fitness thing. Watch out! I’m not an avarage fitness guy! My opinion may hurt your beliefs of bodybuilding. So open minded people are welcomed.

The BioTechUSA Guy